Árral szembeni Hajós Zsuzsa

„Hol van Hajós Zsuzsa?” – hangzik el a kérdés egy fiatalembertől. A szervezés lebonyolításában segédkező diákok értetlenül néznek rá: Hát nem érzed? Csukd be a szemed, és engedd, hogy átjárjon a lüktetés, amely ott lapul a falakban, az éterben, a vízben, de még a tradicionális ODT-spagettiben is, ami elmaradhatatlan velejárója a fesztiválnak. Ez a lüktetés mind-mind Hajós Zsuzsa...

Visszaemlékszem a 2007-es ODT-re amikor megismertem Zsuzsát. A fesztivál megnyitója még nem vette kezdetét, de a diákság már unatkozott a várakozásban, ezért valaki rákezdte a tömegből: Ha-jós, Zsu-zsa! Ha-jós, Zsu-zsa! A többiek őrült hangerővel skandálták a nevet, ütemre tapsolva. Én is beszálltam, pedig fogalmam nem volt róla, kinek a nevétől zeng a nézőtér. Hamarosan valaki feljött a színpadra, és a tömeg hangja észveszejtő sikongatásba váltott át, a taps vad ütemet vett fel. Zsuzsa szerényen odalépett a mikrofonhoz, és azt mondta: Sziasztok! Ekkor mint valami katonai nagygyűlésen érkezett egyszerre a válasz: Szia Zsuzsa! Még nem ismertem, de már akkor tudtam, hogy egy kultuszszemély.

Később tagja lettem az ODE Ellenőrző Bizottságának, így jártam a választmányi ülésekre, összeröffenésekre. Ekkor tudtam meg, hogy milyen ember Hajós Zsuzsa. Hosszú éveken keresztül oroszlánrészt vállalt az egyesület működtetésében, az ODT háziasszonyaként minden technikai bakit, külön kérést, számlás problémákat elfogadott, kezelt, lenyelt, és nem panaszkodott, csak ha már felgyülemlett benne a feszültség, kiment rágyújtani a művház elé. Ha nem tölti el napjainak felét a pályázatok gondozásával, talán most nem is lennénk itt. Közvetlensége, kisugárzása, teherbírása példa nélküli, bár autóval tolatni és menet közben dohányozni nem szeret, ezért ezekre a tevékenységekre ne is akarjátok rákényszeríteni, mert morcos lesz!

Még egy kicsit hadd dicsérjem Zsuzsát: a színházhoz is remekül ért. Most már nem vezet diákszínjátszó csoportot, de annak idején a Hollóröpte című előadása arany minősítést kapott az ODT-n. Nem hiába a kötődés az egyesület felé. Azt mondanom sem kell, hogy erős szálak fűzik Dombóvárhoz, ugyanis sokáig élt itt. Remélem, nem csak én látok összefüggést a fesztivál helyszíne és Zsuzsa személye között...

Amikor azt mondjuk: „majd elküldjük az odének”, egyből eszünkbe jut az örök intézmény, aki nélkül mindez nem létezne. Néha árral szemben, néha vad vizeken, de mindig Hajós Zsuzsa! Köszönjük neked, és boldog születésnapot kívánunk az egész fesztiválozó közösség nevében!

Jabronka Richárd