Csehova- XI. kerületi NNA/1011-es sz. mozdulatgyártó részleg (Budapest)
Vannak előadások, amelyek nem szólnak semmiről. Ilyen a Három nővér is, hiszen drámai történéseinek elmesélése alig néhány egyszerű mondat. Nagyszerűsége nem a furmányos cselekményszövésben, hanem a kimondatlanságból fakadó belső feszültségek izzásából eredeztethető. Líraisága a hosszú szünetek ritmikájából, és az erős benyomásszerű ingerek megírásából származtatható. Ha így közelítünk a jelenlegi előadás felé, akkor már annyira nem is furcsa, hogy egy mozgásszínházi előadás drámai alapot választ. Hiszen Csehov stílusa miatt elég kézenfekvő.
Plafonra vetített képsorokkal indul a Csehova. Míg Yann Tiersen andalító zenéje szól, statikus képeket láthatunk, amelyek kicsavart, összenyomorított, szenvedő testeket láthatunk. A közeliken nagy hangsúlyt kap a színészek kétségbeesett tekintete. Már éppen belezökkennénk a kissé melankolikusan révedező csehovi állapotba, amikor a zene hirtelen elhallgat, de a képsorok peregnek tovább. Kialszanak a fények, és megjelennek a szereplők székeken ülve, könnyes szemmel, kihívóan néznek a közönségre. Átlósan elrendezett tömeg, erős színészi jelenléttel, nagyon expresszív nyitókép. Majd megkezdődnek a végeláthatatlan pótcselekvések, nagy intenzitással ismételgetett mozdulatsorok váltakoznak statikus beállításokkal.
Az előadásnak nem célja végigkövetni a Három nővér történetét, inkább érzelmi áramlásainak lenyomatát viszi színre. Herold Eszter, a rendező munkáján érződik a mű karaktereinek és viszonyainak analitikus ismerete, ami minden jelenet felépítésében tetten érhető. Megjelennek Mása életének főbb állomásai, Versinyinnel való kapcsolata őrült kötéltáncban fejeződik ki. Szereptriplázódása, önmagát kínzó szürreális karikázója, a kezek, vállak és fejek tekeredése elképesztően gyönyörű. Olgából kettő, Irinából az elején egy, míg a fogassal táncolt duettjében már ő is duplázódik. Ez a jelenet remekül ábrázolja az Irina által bejárt utat, amelynek végpontja, hogy elfogadja Tuzenbach házassági ajánlatát.
Szöveg először a darab közepe táján hangzik el, először Mása szájából, de nem Csehovtól, hanem Puskin Anyeginjéből idézi Tatjána levelét, mert ez a szöveg mondja ki azt, ami Csehovnál már elveszett a sorok között. A romantika ellenpontjaként Olga gépel, és Másával szinkronban mondja kétségbeesett monológját. Majd nagy csend. Lányok az asztal körül, újra a pótcselekvések, a vég peremén beállnak a Café Müller-szerűen botladozó vegetatív lények közé, hogy a fogyasztói társadalom sztereotípiává válhassanak.
Mert ahol Csehov véget ér, elkezdődik a saját történetünk. Léggömbként szálldosó ábrándjainkat kergetjük, miközben elfelejtünk szétnézni magunk körül. Önzőségünkből fakadóan, amelybe a világ is kényszerít, lelki szinglikké válunk. Az elszálló Földgolyó képe, fenyegető utópiaként jó időre bevésődött. A látványt erősen meghatározza a színszimbolika, Irina fehérben, Mása feketében, Olga kékben játszik, ami azért is fontos, hogy követni lehessen a szerepváltakozásokat. Emellett nagy jelentősége van a zenéből fakadó iróniának is, a Kispál és a Borz felbukkanása abszurd felhanggal egészíti ki a jelenetet, és a fiúk székes tánca is érdektelen maradna a Bizottság klasszikusa nélkül.
Az előadás legmeghatározóbb kifejezésmódja kétségtelenül a mozgás. Minden képe aprólékosan felépített, tudatosan játszik a szimmetriával és a hangsúlyos pontok valamelyik oldal felé mozgatásával. A fiatalok mozgásán látszik az erős technikai alapozás, és a mozgássorok részletes kidolgozása. Ugyanakkor meg kell említenem a nagyon erős színészi munkát, amellyel segítették az előadás formanyelvének elfogadását. A tánctudás hiányát intenzív szerepformálással pótolták, és az élettapasztalat réseit mozgással tömték be.
A játszók közül nem szeretnék kiemelni senkit, mert ez az előadás igazi csapatmunka. De azért említésre méltó a két fiú, mert egy abszolút női darabon belül megtalálták a helyüket, és tudtak emlékezetes karaktereket formálni.
Ezt az előadást több síkon szövi át Csehov világa. Nem csak a karaktereket, az élethelyzeteket emelték át, hanem az író szemléletmódját is. Az érzéki benyomások vizuális jelekké alakítása nem csak az írói részben, hanem azon túl is megmarad, így tud szerves egészet alkotni a Három nővér a múltban és a jelenben.
Totobé Anita
No comments:
Post a Comment