Kis színes, vacsorától vacsoráig (12)

Nézőpont – Galéria 5.0 (Dombóvár)

Tisztelt hölgyeim és uraim! Egy kísérlet következik, melyben összefoglalom az egyszer látottak alapján a történetet. Ha nem teljesen sikerül, majd kijavítotok. Tehát adott egy család; egy férfi, egy nő, két gyermek. Az egyik leány okos, jó tanuló, a másik autista. Nem beszél, nem kommunikál. Egy teniszlabdát pattogtat elmélyülten. Adva vagyon egy apa, aki dolgozik ugyan, de keveset. Legalábbis kevesebbet keres, mint a neje. Ez nem az ideális állapot, ezért frusztrált. Viszont otthon semmiben sem segít, ezért a mama is frusztrált, pluszban nyomasztja még a beteg, kommunikációra képtelen gyermek. A papának vannak barátai. Ők nem igazán támogatják abban, hogy a családjával maradjon. Munkaadója szexuálisan zaklatja, az első rohamnak, zsarolásnak ellenáll, a másodiknak nem, azaz nem tudom. Mindenesetre gyanús a sok túlóra, viszont ez ellen szól az, hogy a fizetése nem emelkedik. Bár az egyik vacsoránál fordul a kocka, ő keres többet, mint a mama, okát nem tudom. A mama mindig lehordja a férjét a vacsoránál, a munkatársnői kiállhatatlan hárpiák, ő dolgozik helyettük, viszont állandóan dicsekszenek a gyermekeikkel, akik három éves korukra feltalálták a rák ellenszerét, de legalábbis Nobel-díjasok, de az ő nem igazán normális gyermeke is fejlődik, már nem túrja az orrát. A drága nagyi nem könnyíti lánya sorsát, sőt. A nagyobbik lány igyekszik párkapcsolatba bonyolódni, de a végén kimenekül belőle. Az egyetlen kiegyensúlyozott személyiség az autista lány. Jó barátságban van a fákkal és a virágokkal, jól tájékozódik ebben az ideális világban. A szenvedőket meggyógyítja, ami elvált összeragasztja, a magányosokat összetereli. Van még egy kiállhatatlan fenyőfa, aki elzavarja a mókust, viszont láncfűrésszel kivágják. Van még egy ing, aki koszos, majd kimossák, és összehajtják. Póló szeretne lenni. Van még egy csónak (zseniális játékötlet), amivel horgászni mennek, de nincs kapás. Az utolsó vacsorán a teniszlabda elgurul, az autista lány megszólal. Számomra így állt össze a „kerek egész”.

Ennek ellenére jól szórakoztam. Bájos az előadás, sok geggel, ötlettel. Az eseményeket is nagyjából tudtam követni, miután rájöttem, hogy a családtagokat mindig más játssza, még az is segített, hogy a papa mindig Jack, a mama mindig Mona.

A nagylánnyal azonban néha bajban voltam. Az improvizációs etűdök elég tiszták, ha önmagukban állnak, követhetők. Állandó, ciklikusan visszatérő elem a vacsora, amelyekben többnyire megtudjuk, hogy a papa még mindig keveset keres, viszont ígérete van a több pénzre, a nagylány már megint ötöst kapott, ami senkit nem érdekel, az autista lány pedig néz. Kezében az elmaradhatatlan teniszlabda. Az egész előadásnak van egyfajta hangulata. Jó itt ülni, és a technikailag nem túl képzett, de lelkes és ügyes fiataloknak a nagy kedvvel készített előadását nézni. Külön köszönöm azt, hogy a lány a végén megszólalt.

Erőssége a játéknak, hogy a hangulatváltások sikerültek. A humor mellett megjelennek a „sorstragédiák”, például hogy a papa egyre többet iszik, hogy a mama hogyan viseli nem könnyű sorsát a munkahelyén és az otthonában. Az is jól megérezhető, hogy a sérült (vagy csak frusztrált?) lánynak milyen szép lelke van. Kiemelkedik az inget játszó srác alakítása, és a horgász (csónak) jelenet. Sikert aratott a rámenős udvarlót alakító fiú is. A szövegmondásban azért elkülöníthető volt a saját szöveg és a beemelt szövegek közötti egyenetlenség, a sajátok sajátabbak, jobbak voltak.

Kocsis Nándor