Létra Színház (Szekszárd)
Nehéz helyzetbe hozott ez az előadás, de könnyű dolga volt… Hiszen már maga Federico García Lorca darabja is nehéz helyzet elé állítja mind nézőt, mind játszót. A játszóknak rettentő feladat a mienktől ennyire eltérő vérmérsékletű, az ő énképüktől is különböző alakok megformálása, pláne a darab előadására szánttól ennyire eltérő környezetben, ahol az érzelmek ilyen mérvű kitörése óhatatlanul is patetikussá teszi az ábrázolt figurákat. Ez a mű minden ifjú színjátszónak húsz méter hátrányt jelent százon. További nehezítés, hogy a darab első felének egyik fő témája a rengeteg szerző csőrét piszkáló színház-néző kapcsolat, melynél kevés nehezebben feldolgozható téma van, második fele pedig a már említett szenvedélyes természet végsőkig hajszolása egészen a véletlenül épp aktuális, de nálunk itt és most mégis idegen polgárháborús tetőpontig, amely valójában az egész művet befogadó háttér, kiindulási és érkezési pont az ember természetéről folyó elmélkedésben.
Mindenképpen bátor vállalkozás tehát a mű ilyen formában történő előadása, de az eredmény nem lett kiegyensúlyozott. Voltak igen szép pillanatok, ezek nagy része a Színésznőhöz volt köthető, egyértelműen ő és a Szolga jutott legközelebb a megírt, de mindenképp a helyzetek által megkívánt alakhoz. A Szerző egy igen összetett és nehéz figura, olyannyira, hogy személy szerint évtizedes rutinnal bíró profi színészeink közül is csak kevés kezébe adnám, az előadás emiatt határozottan jobban működött, mikor nem ő volt előtérben. A vödörből kiöntött színes labdák nekem egy kicsit visszaadták az eredeti mű kihúzott szerepeivel megcsappant színházhangulatot, amit én a mű fontos elemének éreztem. Nem tudom, magyarítható-e egyáltalán teljesen egy ilyen darab, mindenesetre kár volt megállni az elhangzó helységnévnél. Talán a közeget és a közönséget is jobban bevonhatta volna egy nem magázódó néző-játszó, aki az eddig látottnál is többet dolgozott mondatai spontaneitásáért. A lezáró csatajelenet hatásos volt és kiválóan működött, kár, hogy önmagában állása gyengítette a szereplők morális álláspontját. García Lorca alakjai elemiek, nyersek és vaskosak, mégis rengeteg részlettel kimunkált, finom, érző lények, akik az adott szituációban elragadóan és logikusan mozognak a saját működésük szabályai szerint, de leválasztásukat az egész szövegen átütő erőszak-háború-halál motívumról hibának érzem.
Egy adott művel minden találkozás nézőt és játszót is előbbre visz a mélyebb megértésben, én biztosan kaptam ettől az előadástól olyan impulzusokat, amik tovább formálták a darabról alkotott képemet, de azt gondolom, elsősorban a színészek fogják majd hasznát látni, hogy színpadra vitték ezt a művet.
Heiner Péter
No comments:
Post a Comment