Jevgenyij Svarc története diktátorok és felszabadítók, terror és fehérterror természetéről szól. Arról a hatalomról, amely mindannyiunkra ugyanolyan hatást gyakorol. Arról a népről, ami megfelelő nevelés esetén, minden önkényes szabályozásnak ugyanolyan engedelmesen veti alá magát. Nos, ebből a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium A Sárkány című előadása meglehetősen keveset mutat meg. Ugyanis ott szakítják meg a történetet, ahol az igazán érdekessé válik. Lancelot legyőzi a gonosz Sárkány mindhárom fejét, elűzi az alkoholista polgármestert és korrupt fiát, elnyeri a megmentett lány, Eliza szívét. Így egy klasszikus mesejátékot kapunk, némi iróniával meghintve. Ez még így is kedves és humoros, de meg sem közelíti azt a fricskát, ami az eredeti darab legfőbb eleme: hiába pusztul el a Sárkány, a zsarnokság nem ér véget, csak gazdát cserél. Természetesen érthető, hogy a körülményekhez és a közönséghez alkalmazkodva az eredeti szöveg dramaturgiai csonkítás áldozatává válik, de nem feltétlen szerencsés, ha ezzel éppen esszenciális mondanivalójától fosztják meg.
Pedig a miskolciak koncepciója még működhetne is. Tökéletes kontraszt lenne egy mesés első felvonás a második részben bekövetkező metamorfózishoz képest. Ezzel a játszók számára is nagyobb színészi lehetőségeket biztosítana a darab, például Lancelotként Gintner Máténak testhezállóbb karakter lenne a bukott hős szerepe. A kandúr bölcs és összetett jelleme is jobban érvényesülhetett volna, amelyet Dőry Brigitta még ebben a verzióban is kiválóan alakított. Zenés kettősük az előadás elején Kis Milánnal (mint narrátor) erős és ígéretes kezdés. Jó döntés volt még a karakterek tekintetében a Sárkány három fejeként három lányt szerepeltetni. Így Mihalik Flóra, Dallos Petra és Csap Lilla közvetítésével eljutunk a szexualitást felhasználó hatalomtól a tomboló zsarnok haragjáig. Az ő szerepük már ebben a változatban is kiteljesedik, a társulat végig színen lévő, éppen „pihenő” tagjai által csörgőkkel kísért dühkitöréseiket is sikerül ízlésesen megoldani. Az Elizát alakító Dömötör Édua, és az édesapját megformáló Kabdebon Dominik megbízható szinten hozzák (a mesejátékok jellegéből fakadóan) sematikus karaktereiket. Heinrichként Szűcs Dániel gusztustalanul behízelgő és tenyérbemászó, ahogy a szerep megkívánja, talán pár fokkal lehetne még szofisztikáltabb a játékstílus, de így is sikeresen közvetíti az álságos és alakoskodó hivatalnok jellemének lényegét. A részeges polgármester alakító Szendrei Gábor az ittas állapotot sztereotípiák alapján ábrázolja. A személyes tapasztalat hiánya ebben az életkorban emberileg abszolút dicséretes, ellenben színészileg a közhelyek használata még akkor sem elegáns, ha a közönség szempontjából hálás dolog. A többiek nem nagyon kapnak lehetőséget a kiemelkedő, érzékletes alakításra, talán Farkas Fruzsina rövid jelenete szamárként, amiben van még valami megkapóan bájos.
Az előadás lezárása is csak megerősíti azt a vonalat, ami a darab megcsonkításából fakad. A gyermekien egyszerű dalolászás is egy mesei, könnyed hangulatot kölcsönöz az előadásnak. Viszont a vég elrejtésével sem sikerül csillapítani hiányérzetünket: így is bennmaradt rengeteg előreutalás, nem is beszélve a stiláris jellemzőkről, az ironikus fordulatokról. Ezek az eredeti dráma ismerete nélkül is erőteljesen sejtetik, hogy itt valahol többről lenne szó, mint egy mesejátékról. Kár érte.
Juhász Orsolya
No comments:
Post a Comment