Információs társadalomban élünk. Számtalan gazdasági, politikai, társadalmi érdek fűződik tények gyors továbbításához, visszatartásához, elferdítéséhez. Aki az információt birtokolja, azé a hatalom. Leghatékonyabb áramlását pedig az internet biztosítja. A jelenség tehát (közvetve vagy közvetlenül) mindenkit érint… De mit érzékel ebből egy mai tizenéves? Ezt a kérdést feszegeti a gödöllői Club Színház – Spagetti Online című előadása. Legnagyobb érdemük, hogy itt meg is állnak. Nem merülnek el filozófiai mélységekben, nem mások véleményét adják elő arról, amiről még nincs saját tapasztalatuk. Görbe tükröt állítanak a média tehetségkutató műsorai, az internetes közösségi oldalak, és saját generációjuk elé. Másik nagy erősségük ugyanis a humor és az (ön)irónia.
A magát feltörekvő „törpecsillag” énekesnek kiadó Réti Timóteus és a megtévesztett Aliz virtuális szerelmének történetében a két általuk használt számítógép, továbbá a gépekre kötött (szerencsére nem nagy és kék) avatar megfelelőik képviselik a modern technológiát. A többi szereplő pedig végig a színen maradva, az egymás mellett sorakozó székeken vár. A szerelmesek történetét meg-megszakítják és kiegészítik a tehetségkutató két műsorvezetőjének torzsalkodásai, a virtuális alteregójában elveszett Timóteust hiányoló és a naiv Alizt féltő barátok által végrehajtott mentőakciók, reklámok, netes böngészések. Ezek a közbeszúrt jelenetek általában jól működnek, a virtuális alteregók a Wikipédia idézetek és a minimalista mozgás mellett kaphattak volna nagyobb szerepet is. Ezzel párhuzamosan a főszereplők számítógépes beszélgetése kevésbé élénk színészi játékkal is működött volna.
A gödöllőiek az esetek jelentős részében találóan ábrázolják a darabban megjelenő, korosztályukban jól ismert karaktereket. Ám az egyéni teljesítmények mellett sajnos időnként megfeledkeznek arról, hogy egymásra is figyeljenek. A szereplők közötti kapcsolat, az interakció hiánya pillanatok alatt kivégezheti bármelyik jelenetet, pláne azokat, amelyekben a társulat egészének egyszerre kell hosszú, ritmikus szöveget mondania. Ez pedig az előadás elején többször is előfordul. A másik problémás pont a „bakik” száma volt. Ugyanakkor a produkciót dicséri, hogy a közönség még ezeket a bakikon is jól szórakozott.
A történetet uraló humoros stílus mellett kissé radikálisnak tűnik az öngyilkossági kísérlet drámai végkifejletként, ahogy az avatarok szerelmi tánca is a maga szépségével kilóg a darabból, ugyanakkor az erkölcsi tanulság helyett kapott végső fricska feloldja a meglebegtetett pátoszt. Így összességében szerethető, szórakoztató az előadás, remek offline program.
Juhász Orsolya
No comments:
Post a Comment