21
Paravarieté – Pirandello Színkör (Nagykálló)
para: 1 összetett szavakban az utótag valamihez való hasonlóságát jelöli, 2 a paranoia szó rövidülése, aminek jelentése üldözési mánia, túlzó és irracionális szorongás vagy félelem
varieté: változatos műfajú szórakoztató műsorszámokat játszó színház, amelynek sanzon és tánc, artistaszám és rövid jelenet, esetleg egyfelvonásos szerepel műsorán
A darab a fenti definíciók tetszőleges összetétele alapján méltó címet kapott a tartalomhoz, változatos helyzetekben szorongó, hétköznapi emberekhez hasonló alakok cserélődnek a színpadon, rövidebb-hosszabb időre bepillantást engedve az élethez hasonló szituációkba. Kockázatos játékba viszi a szerző, Tasnádi István a nézőket és az előadókat egyaránt, hisz az egész darab kardélen táncol a valódi és paravalódi között, sikeres előadásának kulcsa pedig, hogy a játszók is együtt tudjanak mozogni vele, máskülönben a kard kíméletlenül belevág a bizonytalan, rossz súlypontú lábba.
Hajdanán a varietészínházak csillagai lettek az első filmek, majd hangosfilmek, végül a televíziós műsorok főszereplői, a közönség előtt szerzett évtizedes tapasztalattal kialakult érzékenység és a kiváló technikai tudás mindenki másnál alkalmasabbá tette őket erre. Tudták, mit szeretne a közönség, el is tudták érni, csodálatos és könyörtelen idők és szabályok voltak ezek. Ha valaki kimondja a varázsszót, egy jól meghatározható, egyértelmű világot idéz meg vele.
Az előadás ehhez képest tompább fényűre sikerült. A revüelemek pontatlansága a nyilvánvalóan belefektetett energiák ellenére is zavaró volt. A dalok intonációjáról sokat elmond, hogy félrecsúszott a fáradt torkú futballhuligánok által is kiénekelhető olé-olé dallama. Mindenképpen kellemes meglepetés volt a fiúk hangja, az első férfias dalbetét egyértelműen jótékonyan hatott az előadásra, akárcsak a Buflakár Béla karakterét alakító Hunyadi Máté jelenetei.
Végeredményben azonban mégsem az időnként becsúszó hibák határozták meg a produkciót, hanem a vállalás jellege és nagysága. A darab szorongással teli világát csak mélyről megélt szituációk hozhatják mozgásba. Az utolsó jelenet konferanszának kell tudni valamire reflektálni, máskülönben nem történik meg, aminek meg kell történnie, sem a színpadon, sem a nézőtéren. Ugyanakkor nem tudom, hogy a diákszínjátszásnak – bárhol, bárkikkel – képesnek kell-e lenni ennek a műnek a megfelelő előadására. Amellett, hogy nem támogatom a fiatalok burokban tartását, egy ponton túl károsnak tartom a kizárólag problémafelvetéssel foglalkozó darabok játszatását, különösen, ha a problémák nem az életkori sajátosságoknak megfelelőek. Abban viszont biztos vagyok, hogy fontos tapasztalat lehet ez a produkció a társulat életében. Vagy valami hasonló.
Heiner Péter
No comments:
Post a Comment