A csapat II. osztályos, tehát 16 éves, és ezt a tanáruk is elfogadta. Nincsenek irreális elvárásai, senkitől sem kér mély drámai alakítást, emberfeletti teljesítményt. A rendező, Tóth Hajni célja a csapatmunka és a színpadon létezés technikájának megtanítása volt, amit a nyolc fiatalból álló társulat láthatóan sikeresen abszolvált.
Tehát a koncepciónak megfelelően az előadás nem egy konkrét történetet visz végig, hiszen a fiataloknak nincs meg a felkészültsége egy-egy szerep ívének megrajzolásához, hanem mozaikszerűen épül fel. Az indításkor mégis kapunk egy kerettörténetet: a Dóri házibulijára szóló meghívás a családokban felszínre hoz néhány hétköznapi feszültséget. Fontos motívum a szülő-gyerek kapcsolat, persze a kamasz szempontjából megélve: a „senki nem ért meg” érzés, ha foglalkoznak velük az a baj, ha nem, akkor pedig az. Láthattunk egy vicces jelenetet, miként képzelik el a mai tizenévesek anyukáikat kamaszként, majd saját magukat ugyanabban a helyzetben, sok sztereotípiával, kis öniróniával.
A díszlet is a mozaikszerű dramaturgiának rendelődik alá, a helyszínváltozásokhoz egyszerűbb az üres tér. A színpad közepére egy fehér, kör alakú vásznat terítettek, amelynek jelenetenként változott a funkciója. Volt küzdőteret kijelölő aréna, paraván, lópokróc színésztöltelékkel, tó és hajó, minden, amit a helyzet megkívánt. Mégis a legszebb felhasználási módja, amikor a lélek rezdüléseit jelenítették meg a hullámzó anyagdarabbal. Ahogy fokozódott a feszültség egyre erősebben mozgatták a körben álló színészek.
A tanulmánydarab másik kritériuma, hogy minél többféle kifejezésmódot tanuljanak a játszók, ezzel is gazdagítva színészi eszköztárukat. Voltak szövegcentrikus helyzetgyakorlatok és mozgásszínházi elemek. Nagyon ötletes volt a csónakázós jelenet. Az előadás egyik hosszú részlete a feketeszínház eszközét használta, de a hatást gyengítette a pontatlan játék. Ugyanakkor meglepően szép képet hozott, amikor a fehér kesztyű szürreálisan repkedő pillangóvá alakult. Néha nem tudtam eldönteni, hogy kellene-e látnom a sötétben színpadon lévőket, vagy ez csak technikai hiba.
Ebben az előadásban nem a produkció a lényeg, hanem az annak ürügyén bejárt út. Nincsenek kiemelkedő alakítások, viszont láttam nyolc kreatív, fantáziadús fiatalt, akik ismerkednek a színészlét nehézségeivel, tanulnak csapatban dolgozni és beszélni a közönség nyelvén. A folyamatos koncentráció egy-egy pillanatban lankadt ugyan, de soha nem zavaróan. Látszik a befektetett energia, várjuk a folytatást!
Totobé Anita
No comments:
Post a Comment