Thursday 14 April 2011

Gyászelőadás (01)

Élt 18 évet! VMG-KIMI 12.d (Budapest)




Sokféle veszély leselkedik rá. Különösen, ha a lány fiatal, éppen tizennyolc éves, még nem érett, de már felnőtt. Nem tudja elmondani Radnóti versét. Pontosabban tudja, de nem tudja jól. Ez elkeseríti. Ilyenkor az ember lánya vagy eszik, vagy alszik. Hősnőnk, Teréz igazi kortárs, ez utóbbit választja. Ledől. Az álom illik az éppen aktuális állapothoz. Rémálom. Megjelennek benne korunk sikerkovácsai, a műveletlen, de gátlástalan „tanodavezető” és hű segítőtársa a több ésszel megáldott és szintén gátlástalan, mi több gerinctelen „üzletkötő” és megjelenik a nép is. Az érvényesülni nem tudó, parancsra teljesítő, céltalan színészek képében. Néha lázadnak kicsit, az elnyert szabadsággal nem tudnak mit kezdeni, megpróbálnak szerelmesek meg boldogok lenni, de nem megy nekik. Ki vannak szolgáltatva. Mind munkaadójuknak, mind Teréznek (vagy T-Rexnek?). 

Mert ajánlatukra, egy fantasztikus, nem mindennapi temetésre nem jó válasz a terézi nem. Igent akarnak! Minden áron, és minden eszközzel igyekeznek kicsikarni. Még arra is hajlandók, hogy szolgáltatásukat ingyen adják. Egy pici, halk elrebegett igenért. Amikor megkapják, a Légy jó mindhalálig társulat, Terézt bevonva eljátssza, elmozogja hogyan élt hősnőnk élete első tizennyolc évében. Két szuggesztív jelenet mutatja be a tömeges pánikot: Teréz meghalhatott volna a 2006-os tűzijátékon vagy 2011-ben a West Balkánban, de szerencsére mégsem ment el egyik eseményre sem.
Nincs ezzel az előadással nehéz dolga a kritikusnak. Mert jó. Mindenki magas színvonalon végzi a dolgát, sorjáznak a jó ötletek, a mozgásszínház elemeivel megoldott álomképek. A rengeteg, nem sematikus utalás tévésorozatokra, valóságshowkra. Gyors vágások, peregnek szemünk előtt a képek. Nem tudunk leakadni róla, csak pörög, pörög a játék. Jó a ritmus, feszes a tempó. A produkció stílusa jól tükrözi a mai tizenéves fiatalok életét: a soha meg nem állást, pörgést, verbális és látványbeli humort, gegeket, médiautalásokat, de ez az előadás gyenge pontja is. Többször éreztem úgy, hogy a kevesebb több lenne. Nem értettem például a narrátor szerepét, mert a történet önmagától is megállt volna. Azért a kevés jó poénért kár volt belerakni.
Ha az volt a szerepe, hogy megálljunk egy-egy pillanatra, hogy megszemléljük a hatásos képet, amit ekkorra felraktak (ilyennek tartottam, amikor rendezői balon Terézt a sarokba szorítja a „stúdióvezető”), erre szerintem ez nem alkalmas, választhattak volna más megoldást is. Ha az volt a célja, hogy egyfajta kinn is vagyok benn is vagyok állapotot sugalljon, egy kis ellenkezést a helyzettel, amiben van, akkor azt nem sikerült kielégítően megoldani. Többször tűnt ez erőltetettnek, modorosnak. De ez nem a szereplő hibája, én azt gondolom, hogy egész egyszerűen a nem narrátor narrátort ki kellett volna hagyni a játékból.




Mindenki egységes, jó teljesítményt nyújtott, nekem különösen tetszett a Terézt játszó lány, bár a Nem tudhatom próbálgatásánál elkezdtem érte aggódni, de aztán természetessé, hitelessé vált. A darabbeli Gézát játszó srác jó érzékkel vitte a groteszk irányába a szerepét. A társulatvezetőt alakító ifjú hölgy hiteles volt, jól hozta ezt a mindenki által ismert gátlástalan figurát. A koreográfiák frissek és érthetőek voltak, ötletes megoldásokkal, mint például a lovagi vívás vagy a két lány szólótánca.
Kocsis Nándor

No comments:

Post a Comment